Igazgatói köszöntő
Az Eötvös Collegium arra törekszik, hogy gazdag múltjának, amely a magyar művelődéstörténet fontos fejezete, a lehető legtöbb elemét feltárja. Nemcsak a levéltári kutathatóságot szeretnénk biztosítani, hanem a példaképként előttünk járó tudós tanárok emlékét úgy kívánjuk feleleveníteni, hogy az lelkesítse is a mai collegistákat. 2009 óta több pályázat és vállalkozás keretében igyekeztünk a Ménesi úton őrzött levéltárunk anyagát digitalizálni. A Collegium levéltárosa, Arató György vezette Regestrator kutatócsoport az iratanyag közel 90%-át már rögzítette. A Szabó Miklós-archívum megteremtése ennek a törekvésnek az új eredménye, amelyet reményeink szerint további archívumok létrehozása követ. Köszönetet mondok Faludi Beatrixnak, néhai igazgatónk unokahúgának, aki a hagyaték egy részét a Collegiumnak adományozta, és ezzel útjára indította a kezdeményezést. Köszönöm Náray-Szabó Gábor igazgató úr és Babus Antal osztályvezető úr támogatását az MTA részéről. A látható eredmény a Collegium tagjainak köszönhető, akik informatikusként, történészként, könyvtárosként, illetve lelkes önkéntesként vettek részt a munkában. A felületet Szabó Hunor fejlesztette és alakította ki. Az informatikai munkálatokban közreműködött Cséri Tamás és Englert Péter. A dokumentumokat Bojtos Anita rendszerezte, a lapolvasás munkáját főként Dudlák Tamás, Biriszló Bence és Balassi Márton kollégák végezték. A több mint háromezer dokumentumot Farkas Márton, a Collegium könyvtárosa látta el felirattal.
A Szabó Miklós-emléknap programja
Az Eötvös Collegium egykori igazgatójára,
Szabó Miklósra emlékezik
2012. május 30. (szerda) 16.00 óra Eötvös József Collegium, Budapest, Ménesi út 11–13.
Program
16.00 Horváth László, a Collegium igazgatójának megnyitója. Faludi Beatrix leleplezi Szabó Miklós emléktábláját
16.10–16.30 Markó Veronika: Szabó Miklós, az Eötvös Collegium igazgatója
16.30–16.45 Mészáros Tamás: Szabó Miklós, a klasszika-filológus
16.45–17.00 Tegyey Imre: Az ógörög szótár munkálatai
17.00–17.05 Szabó Miklós hagyatéka az MTA Kézirattárában. Babus Antal a MTAK osztályvezetőjének ajánlása az Eötvös Collegiumban elhelyezett digitális másolatokhoz
17.05–17.20 Válogatás az MTAK-ban őrzött és az Eötvös Collegiumban másolatban elhelyezett (digitalizált) hagyatéki dokumentumokból. Közreműködik: Bojtos Anita és Dudlák Tamás collegisták
17.20–17.45 Bemutató Szabó Miklós hagyatékából, amelyet a család képviseletében Faludi Beatrix az Eötvös Collegium Levéltárának adományoz.
17.45 Fogadás